![]() |
|||||
|
|
|
|
|||
Én Magyarországon születtem
2010. 02. 14. 13:34Önéletrajz
Hirdetés
Igen! Magyarországon születtem, itt voltam gyerek, itt voltak kispajtásaim, barátaim, társaim. Nagyon szerettem barátokkal játszani, de leginkább csak egy igazbarátom volt. Nem voltam olyan túl rossz gyerek, olyan igazi átlagos fiúgyerek voltam. Szerettem mindenbe benne lenni, szerettem ha a középpontban vagyok. Semmire nem gondoltam csak arra, hogy gyerek vagyok és ez természetes, ahogy szabadon játszom. Nem érdekelt az, hogyan is jó ez nekem, mit kell tenni azért szüleimnek hogy ez így is maradjon, még gyerek vagyok. Tudtam hogy ez az én szabadságom, és akkor más nem érdekelt. Itt jártam iskolában is, nem voltam kiemelkedő, de végigjártam az összes iskolát. Elvégeztem a szakmunkás iskolát, és egyre kevesebb volt a szabadság amire gyerekkoromból emlékeztem. Itt kezdtem eldolgozni egy gyárban, a kommunizmus idejében. Lassan magam ura lettem, és kezdtem megérteni mennyit kellet dolgozni a szüleimnek, a szabad, boldog gyerekkoromért. Becsületesen dolgoztam, tiszteltem a hazámat, és annak törvényeit. Egyre jobban éreztem milyen is az élet. Később bevonultam katonának, majd mikor leszereltem megnősültem, családom lett. Két fiam, és három lányom született, mindenkit igyekeztünk, hasonlóképpen felnevelni mint ahogy engem neveltek. Mikor megnősültem, egyre többet akartam dolgozni, hogy megteremthessem a kényelmet családomnak. Vártam, arra gondoltam majd eltelik ez az év, és már jövőre jobb lesz. Egy év eltelt és még mindig úgy volt minden, /heted magammal/ mint azelőtt. Egyre nehezebb volt, a gyerekek nőttek, iskolába felkerültek. Még több munkát vállaltam, és arra gondoltam jövőre már biztos jobb lesz. Megint eltel egy kis idő de semmivel sem lett jobb mint azelőtt. Éltük nehéz napjainkat, becsületes magyarként, bízva abban nemsokára már tényleg jobb lesz. Jöttek a választások, új kormány került hatalomra, akkor megerősödve éreztük magunkat. Új lendülettel indultam dolgozni, majd egyiknap közölték velem /sajnáljuk/ létszám feletti lettem. Kis megtakarított pénzünkből, gyerekeink kijárták az iskolát, megnősültek, férjhez mentek. Mikor munkanélküli lettem, azt mondtam feleségemnek /nem baj biztos találok munkát és jövőre biztos jobb lesz minden/. Nem lett, alkalmi munkából éltünk és próbáltam segíteni gyerekeimet, hogy ők is családot tudjanak alapítani. Kezdtem érezni magamon, öregszem, már egyre többet gondoltam gyerekkoromra, fiatalságomra, mennyire is volt nehéz az én anyáméknak. Éreztem csak egy kicsit kell még kibírnom, és jobb lesz nekem, gyerekeimnek és családjuknak. Újabb évek teltek el, nehéz évek. Gyerekeim követték nevelésben tanultakat, becsületes magyar törvényt tisztelő emberként léptek életük pályájára. Ha nehezen is, de már Önmaguk képesek talpon maradni, büszke vagyok rájuk. Én hol itt, hol ott, alkalmi munkával vergődöm egyik napról, a másikra. Bízom benne, hamaroson jobb lesz. Ma nyugdíjas lettem, hosszú nehéz évek vezettek idáig, most már biztos voltam abban jobb lesz. Teltek a nyugdíjas napok, és bíztam a hazámban, mind eletemben, bíztam abban hogy most már jobban tudom segíteni családomat. Jó erőben éreztem magam, bár már az öregségem megviselt, hamar kimerültem. De úgy éreztem most biztos ....
Folytatás.... Az Én Magyarországon születtem című önéletrajz írójának fiától.
Édesapám mindig a jóra és a becsületességre tanított bennünket. Sokat mesélt gyerekkoráról, milyen boldog és csenevész gyerekvolt, de soha nem csinált olyant ami szüleinek /nekünk nagyszüleinknek/ fájdalmat okozott volna. Mindig azt mondta ha nem tudtunk valamiért előrébb jutni, /ne veszekedjünk jövőre már jobb lesz/, szerette a hazáját bízott benne. Gyakran láttam ha a rádióban, TV-ben, magyar sikereket hallott, könny szökött a szemébe, és azt mondta /ezzel is szebb az országunk/ Soha nem mutatta azt, hogy talán cserben hagyta volna a hazája, pedig csak dolgozni szeretett volna, erre mindig csak úgy emlékezet: ( JÖVŐRE BIZTOS JOBB LESZ )
Édesapám 2008-ban halt meg.
Kérlek írd meg a véleményedet, hogy ebben a rovatban mit szeretnél látni, vagy csak egyszerűen mond el a véleményedet erről a cikkről!
|
|||||