Kisköre

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiskörei polgármester is gyűjt

 

2010. 12. 10., 07:44

ADOMÁNY | A Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsony előtti gyűjtőakciójához a dél-hevesi térségben az idén első alkalommal csatlakozott Kisköre.

 

Hirdetés

 

December 18-án, szombaton a város új polgármestere, Magyar Csilla is beáll azok közé, akik egy helyi áruházban tartós élelmiszerek vásárlására kérik a helyieket. Az adományokat az önhibájukon kívül rászorultaknak juttatják el.
– A helyi római katalikus egyházon belül évek óta működik egy csoport, amely karitatív feladatokat végez – jelezte Magyar Csilla. – Hisszük, minden ember felelősséggel tartozik a másik iránt, különösen egy olyan ünnepkör kapcsán, mint a karácsony. December 18-án ezért három társammal – Király Veronikával, Kása Imrénével és Kiss Józsefnével – vállaltuk, hogy csatlakozunk ehhez az élelmiszer-gyűjtő akcióhoz, és egész nap várjuk az egyik helyi élelmiszerboltban a felajánlásokat.

 

A polgármester hozzátette: ennek az akciónak az egyházi és karitatív szellemiségen túl üzenete van a városlakók felé is. Az egymás felé fordulás az egyik pillére a közösség formálásának, mely alapja lehet a jövő Kisköréjének. Ezért is szorgalmazták az iskolában az első jótékonysági vásárt, melyet most pénteken tartanak, és ezért is vállalta a városvezető, hogy jelen lesz a december 18-i gyűjtésen.
 

 

Elküldöm ezt a lapot a barátomnak!

Forrás: HEOL.hu / Juhász-index                                                     Szóljon hozzá

 

Kérlek írd meg a véleményedet, hogy ebben a rovatban mit szeretnél látni, vagy csak egyszerűen mond el a véleményedet erről a cikkről!

Küldj E-mailt

 

 

 

Copyright © 2003-2009 Juhász-index Ewhass Studio

            

 

           

 free counters