A rendőrök által felfedezett szabálytalanságok között ismét a hajózási szabálysértések domináltak. Volt aki engedély nélkül vezetett, volt aki a különféle okmányokat nem tudta bemutatni, de akadt olyan eset is, ahol fénymásolt példánnyal igyekeztek helyettesíteni az eredeti dokumentumokat. Nem egy vízi robogó hagyta el a kijelölt pályát, s tiltott hullámkeltést is elkövettek páran. Többen a természetvédelmi szabályokat sértették meg tiltott sátorozással, illetve azzal, hogy belső égésű motorral hajóztak be természetvédelmi területekre. A horgászok között többeknek nem voltak meg a megfelelő engedélyeik. Ittas vezetővel az akció során nem találkoztak az egyenruhások.
- A szombati volt a legeredményesebb akciónk a nyár során. Az ellenőrzés a részünkről nagy létszámot mozgatott meg, de a szolnoki kapitányságról is kaptunk segítséget. A jó idő miatt sokan voltak a vízen, ugyanakkor sok volt a szabálytalankodó is. Több mint ötszáz embert ellenőriztünk - számolt be az akcióról Csúr Péter r. őrnagy, a Kiskörei Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka. A kiskörei rendőröket segítette a Kötikövízig munkatársa, egy természetvédelmi őr, a MOHOSZ halőrei, a vízi polgárőrség és a vízimentők is.

