A férjem egy
igazi férfi! Épített nekünk egy hajót! –
olvasható a holland Euroship hajógyártó
cég honlapján. A cég magyar
leányvállalatának ügyvezetője szerint,
ha az ember maga építi a hajóját, akkor
általában két fő motivációs tényezővel
számolhatunk. „Egyik a hajóépítés, mint
kihívás, az építési folyamatban történő
részvétel öröme, a másik a kisebb
költségek” – mondta lapunknak Kelemen
Gábor az Euroship Marinepark Kft.
ügyvezetője.
A magyar cég
által forgalmazott folyami hajók teste
acél síklapokból készül Hollandiában. A
síklapokat számítógép vezérelte
plazmavágókkal szabják ki
tizedmilliméter pontosan hatalmas
acéltáblákból. Erre a katamarán
hajótestre épül rá a 3x4 méteres faház,
amely egy dupla ágyat, konyhabútort,
gáztűzhelyt, hűtőgépet, kémiai WC-t
foglal magában.
A faház
anyagköltsége 3-400 ezer forint, amit
szintén a tulajdonosnak kell
beszereznie. Utóbbiakat bármelyik
barkács nagyáruházban, illetve
faházkészítő mestereknél lehet
megvásárolni. Az úszó hétvégi ház
hajtásáról külmotor gondoskodik,
alacsony sodrású vizeken 10, a nagy
Dunán 20 lóerős motor javasolt.
Hol
tudjuk használni az úszó faházakat?
Lakóhajó
kikötők Budapesten a lakóparkosított
Újpesti öbölben, a most megújuló
Lágymányosi öbölben és a Soroksári
Duna-ágban, Pesten kívül Győrben,
Esztergomban, Ráckevén találhatók
jelenleg. A közeljövőben mind a Dunán,
mind a Tiszán lesznek újabbak is. A
folyami hajóhasználat Magyarországon
engedélyköteles. "Természetesen teljes
körű segítséget nyújtunk az
engedélyezéshez, de az
általunk összeállított dokumentációt a
tulajdonosnak kell bejelentenie a
hatóságoknál" - mondta Kelemen Gábor.
A hajókat négy
csomagban tudjuk megvásárolni: ha csak
az acél hajótestet kérjük összeszerelési
útmutatóval (kit), ez bruttó 7 ezer
euróba (2 millió forintba) kerül. Ha a
test és felépítmény összehegesztését
(casco) is kérjük, ez 25 százalékkal
drágább.
Ha az
úszóképes hajó csomagot (sailaway)
választjuk, ennek technikai tartalmát
mindig mi határozzuk meg, aszerint, hogy
milyen munkákat kívánunk mi magunk
elvégezni, s mit végeztetünk el inkább a
gyártóval. Ilyenkor az ár megállapodás
kérdése.
A kulcsrakész
hajó (turnkey boat) tartalmaz mindent,
amit elképzeltünk és megrendeltünk, ám
ez bruttó 24 ezer euróba (6,5 millió
forintba) kerül. Ez a csomag kiterjed a
teljes belső berendezésre, a finom
famunkákra, a navigációs berendezésekre,
a háztartási eszközökre, a működő
elektronikára, a fűtésre stb.
A Euroship
Marinepark Kft. szerepel az
Ingatlanmenedzser hirdetési
adatbázisában. Részleteket
itt olvashat.